Tisztelt Szülők és Iskolabarátok!
Ezúton
szeretnénk figyelmükbe ajánlani azt a lehetőséget, hogy személyi
jövedelemadójuk 2%-ának felajánlásával
támogassák iskolánk munkáját.
A
felajánlás azok számára lehetséges, akik legalább 3 € összeggel tudnak rendelkezni adójukból. A beérkező
támogatásokat teljes egészében tanulóink fejlődésére, oktatási eszközök
beszerzésére és az iskola környezetének fejlesztésére fordítjuk.
Fontos tudni, hogy az
idei évben összesen akár 6% is felajánlható, amely az alábbi módon osztható meg:
2% az édesanya javára
2% az édesapa javára,
2% pedig egy választott szervezet (például iskolánk) javára.
Ez a lehetőség különösen nagy segítséget jelent
intézményünk számára, hiszen Önöknek nem jár többletköltséggel, számunkra
viszont komoly támogatást nyújt.
Hálásan köszönjük, ha
hozzájárulnak iskolánk fejlődéséhez és gyermekeink jövőjéhez!
Ha úgy dönt, hogy a Nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskola
mellett működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségét támogatja, kérem,
töltse ki a mellékelt nyomtatványt és a munkaadótól kapott
igazolással (Potvrdenie o zaplatení dane z príjmov ...) együtt
jutassa vissza az Alapiskolába legkésőbb 2026. áprílis 27-ig vagy adja le az
illetékes adóhivatalnál 2026. áprílis 30-ig.
Köszönettel,
az
MTA mellett működő SzSz tagjai
Tanévnyitó 2024. szeptember 2-án
Tisztelt Szülők, kedves Diákok!
A tanévnyitóra 2024. szeptember 2-án kerül sor. A tanulók 8:30-tól az osztálytermeikben gyülekeznek. Kérjük a tanulókat, hogy hozzanak magukkal váltópapucsot. A közös tanévnyitó 9:00-kor kezdődik. Ezután rövid osztályfőnöki óra után (kb. 10:30-kor) a tanulók hazamennek, ill. bejelentkezhetnek ebédre az iskolakonyhán. Napközi hétfőn még nem lesz, kedden már igen. A közös tanévnyitó után az elsős tanulók szüleivel rövid megbeszélés lesz az osztályteremben.
Az ebédre is szeptember 2-án 8:30 és 11:00 között lehet jelentkezni az iskolakonyhán Merva Zsuzsánál. Feltétel: kitöltött jelentkezési ív (letölthető ITT) + 10 € zálog a nem lejelentett ebédekre (csak azoknak, akik eddig eddig nem jártak ebédre). Ebéd hétfőn még nem lesz, kedden főznek először.
Idén is megrendeltük tanulóink számára a tanszercsomagokat. Az osztályonkénti összegekről az osztályfőnökök tájékoztatják majd Önöket. Az elsős tanulóink a Rákóczi Szövetségnek köszönhetően iskolatáskát kapnak.
Üdvözlettel:
Csicsay Éva, igazgatónő
Tájékoztató a Szülőföldön Magyarul oktatási-nevelési támogatásról
Tisztelt Szülők!
A támogatás igénylésében FONTOS VÁLTOZÁS történt:
A támogatás kizárólag elektronikusan igényelhető. A kérelmeket a szülők 2024. április 3. és május 3. között nyújthatják be a www.mipont.hu honlapon.
Először a szülőnek regisztrálnia kell a www.mipont.hu honlapon - lehet számítógépen ill. laptopon vagy okostelefonon is. (Aki már ősszel regisztrált, előbb győződjön meg róla, hogy be tud-e lépni. Ha nem, újra kell regisztrálnia.) Működő e-mail címmel kell regisztrálni, majd az e-mail fiókunkba a bounce@hirlevel.mipont.hu címről érkezik egy e-mail, ezt kinyitva kell visszaigazolni (aktiválni) a regisztrálási szándékunkat.
Ha belépünk a mipont.hu oldalra, akkor olyan jelszót kell megadnunk, amely tartalmaz kisbetűt, nagybetűt és számot is, és legalább 6 karakter hosszú.
MIELŐTT gyermekünk/gyermekeink támogatási kérelmét kitöltenénk, szkenneljük be vagy fotózzuk le jól olvasható módon az alábbi dokumentumokat:
- a gyermek/gyermekek anyakönyvi kivonatát (rodný list),
- banki igazolást,
- a szülő/törvényes képviselő érvényes személyi igazolványát (občiansky preukaz),
amelyeket a szülő adatai és a gyermek személyes adatai után fel kell tölteni. A rendszer addig nem engedi elmenteni a gyermek kérvényéhez beírt adatokat, amíg fel nem töltjük hozzá a fenti dokumentumokat.
A kérelem elektronikus benyújtását követően a rendszer automatikusan generál egy 1 oldalas adatlapot, amit ki kell nyomtatni és alá kell írni, és 5 munkanapon belül, de legkésőbb május 3-ig le kell adni a gyermek osztályfőnökének.
Részletes tájékoztató ITT: Tájékoztató (PDF)
OKTATÓVIDEÓ: https://www.youtube.com/watch?v=9Fh2X4435RU
Szülői értekezlet október 26-án
Értesítjük a tisztelt Szülőket, hogy 2023. október 26-án, csütörtökön 16:30 órai kezdettel össz-szülői értekezletet tartunk iskolánkban. Ezt követően kb. 17:00-tól osztályszülői értekezletekre kerül sor, amelyek után egyéni konzultációkra is lehetőség lesz az osztályfőnökökkel ill. iskolánk tanáraival.
Mindenkit szeretettel várunk!
az iskola vezetősége
A Rákóczi Szövetség
regisztrációra kérik a szülőket az oktatási-nevelési támogatás zavartalan
felvétele érdekében
A Rákóczi Szövetség együttműködésben a
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-vel arra kéri a magyar tanítási nyelvű
óvodába, alapiskolába és középiskolába járó diákok szüleit, hogy 2023.
szeptember 25-ig regisztráljanak a www.mipont.hu
felületen.
Ezzel biztosíthatják, hogy a
Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által nyújtott
oktatási-nevelési támogatáshoz kapcsolódó információkat megújult formában,
teljeskörűen és közvetlenül is megkaphassák.
A regisztrációval a későbbi támogatások igénylésének folyamata jelentősen gyorsítható.
A www.mipont.hu felület okostelefonról is
elérhető, a regisztráció mindössze néhány percet vesz igénybe - áll a Rákóczi
Szövetség közleményében.
Tanévnyitó 2023. szeptember 4-én
Tisztelt Szülők, kedves Diákok!
A tanévnyitóra 2023. szeptember 4-én kerül sor. A tanulók 8:30-tól az osztálytermeikben gyülekeznek. Kérjük a tanulókat, hogy hozzanak magukkal váltópapucsot. A közös tanévnyitó 9:00-kor kezdődik. Ezután rövid osztályfőnöki óra után (kb. 10:30-kor) a tanulók hazamennek, ill. bejelentkezhetnek ebédre az iskolakonyhán. Napközi hétfőn még nem lesz, kedden már igen. A közös tanévnyitó után az elsős tanulók szüleivel rövid megbeszélés lesz az osztályteremben.
Az ebédre is szeptember 4-én 8:30 és 11:00 között lehet jelentkezni az iskolakonyhán Merva Zsuzsánál. Feltétel : kitöltött jelentkezési ív (letölthető ITT) + kitöltött kérvény a dotációra (letölthető ITT) + 10 € biztosíték a nem lejelentett ebédekre. Ebéd hétfőn még nem lesz, kedden főznek először.
Idén is megrendeltük tanulóink számára a tanszercsomagokat. Az osztályonkénti összegekről az osztályfőnökök tájékoztatják majd Önöket. Az elsős tanulóink a Rákóczi Szövetségnek köszönhetően iskolatáskát kapnak.
Üdvözlettel:
Csicsay Éva
igazgatónő
A történelemcsapat dobogós lett!
A Katedra Történelemverseny fókuszában ezúttal egy 15 államból álló birodalom női irányítója, Mária Terézia állt. Az országos döntőjére, amelybe 15 csapat jutott be, 2023. június 7-én került sor a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen. Iskolánkat a Nagymagyar nevű csapat: Marczel Norbert, Marczel Péter és Seregi Róbert képviselte. A fiúk szoros versenyben, a lehetséges 102 pontból 98-at megszerezve végeztek a 2. helyen.
Fiúk, gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!
9. hely az országos döntőben
A Katedra Irodalomverseny I. kategóriájának országos döntőjére 2023. június 7-én került sor a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen. Ezen a napon az 5-6. osztályos tanulók érkeztek Nyitrára. A verseny témáját az idei tanévben Nemere István A fantasztikus nagynéni című könyve alkotta. Iskolánkat a Nagymagyari olvasók nevű csapat: a hatodikos Hamar Ádám ill. az ötödikes Holubiczky Roland és Seregi Katalin képviselte. A döntőbe érkezett 24 csapat közül tanulóink a 9. helyet szerezték meg.
Mindnyájuknak gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!
Kétfős csapattal is helytálltunk a háromfős csapatok között
A kiegyezés kora, Erzsébet magyar királynő, időutazás. A Katedra Irodalomverseny II. kategóriájának versenyfeladatai ezek köré a hívószavak köré épültek. Az oktatásügyi minisztérium által jóváhagyott tanulmányi vetélkedő országos döntőjére 2023. június 2-án került sor, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen.
A tanulók korcsoportjuk alapján két külön kategóriában vetélkednek, a II. korcsoport a 7–9. osztályosoké. Az országos döntőbe 25 csapat jutott be, köztük iskolánk Vérfarkasok fantázianevű csapata. A többi, háromfős csapat között iskolánkat a Bohák Enikő és Holubiczky Richard alkotta kettős képviselte. Diákjaink kettesben is helytálltak, a 11. helyet szerezték meg a döntőben.
Tanulóinknak gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!
Szép Magyar Beszéd - 5. helyezés a kassai országos döntőben!
2023. április 20-án rendezték meg a kassai Márai Sándor MTNy Gimnázium és Alapiskolában a Szép Magyar Beszéd országos döntőjét.
A II. kategóriában Bohák Enikő 6. osztályos tanuló képviselte az iskolánkat. Enikő a 6-9. osztályosok korcsoportjában az előkelő 5. helyezést szerezte meg úgy, hogy csak 8. és 9. osztályos tanulók előzték meg.
Enikő, gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!
Nagyításhoz kattintson a képre
Nagymagyari győztese lett a 2022-es Katedra Irodalomverseny I. Kategóriájának!
A Katedra Irodalomverseny I. kategóriájának országos döntőjére 2022. június 7-én, kedden került sor. A versenynek új szervezőjének, a Katedra Polgári Társulásnak köszönhetően a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara adott otthont.
A négyfordulós verseny lezárását követően húsz 5-6. osztályos tanulók alkotta csapat kapott meghívót a nyitrai döntőre. Az ünnepélyes megnyitót követően 10:15-től kezdetét vette a vetélkedő, amelyen hat feladatsort oldottak meg a tanulók. A kérdések Szabó Borbála János vitéz-kód című művéhez kapcsolódtak. A döntő két fordulóból állt, ahol a tanulók szövegértési játékos feladatokat oldottak meg. A magas pontszámok bizonyították a diákok kiváló felkészültségét.
Az eredményhirdetést megelőzően egy jó hangulatú író-olvasó találkozóra került sor Benyovszky Mánya Ágnes írónővel, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola tanárával, akivel Brutovszky Gabriella, a Katedra folyóirat szerkesztője és a verseny egyik háttérszervezője beszélgetett.
Enikőnek és Ricsinek gratulálunk, és további sok sikert a jövőben!
forrás: www.parameter.sk
Töricsapatunk 5. lett az országos döntőben!
A Katedra Történelemverseny országos döntője a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Kara épületében zajlott 2022. június 7-én. Mivel a döntőben (legfeljebb) csak 3 fős csapatok szerepelhettek, ezért iskolánkat Marczel Norbert 6.-os, Seregi Róbert 7.-es és Marczel Péter 8. B osztályos tanulók képviselték. Csiba Donát póttagként és „szurkolóként” kísérte el őket a versenyre.
Nagymagyar nevű csapatunk a levelezőfordulóban szerzett hetedik helyen javítva, nagy csatában az 5. helyet szerezte meg.
Gratulálunk, fiúk, és további sok sikert a jövőben!
A töricsapatunk is bejutott az országos döntőbe!
A tanév során folytak a Katedra Történelemverseny levelezőfordulói. Iskolánk 4 diákja, Marczel Norbert 6.-os, Seregi Róbert 7.-es ill. Csiba Donát és Marczel Péter 8. B osztályos tanulók vettek részt a versenyen, melybe országos szinten mintegy 150 tanuló kapcsolódott be. Nagymagyar nevű csapatunk a levelezőfordulóban a 7. helyen végzett, ezzel bejutott a júniusi országos döntőbe.
A csapatnak különböző, nagy tudást és/vagy sok keresgélést igénylő feladatok megoldása mellett többek között egyperces képzelt riportot kellet készíteni egy 12-13. században élt magyar történelmi személyiséggel. A csapat videója, melynek elkészítésébe riporterként a negyedikes Seregi Kata is besegített, itt nézhető meg:
Gratulálunk, fiúk, és sok sikert az országos döntőben!
Bécsi diadal – 1. és 2. hely, sikeres részvétel
A hétvégén folytatódott iskolánk diákjainak sikersorozata. Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége 2022. május 14-én rendezte meg a 25. Verőfény szavalóversenyt a Kárpát-medence határon túli magyar - általános és középiskolás - tanulóinak részére. A versenynek a Bécsi Magyar Iskola, a Collegium Hungaricum adott otthont. Ausztriai magyarokon kívül részt vettek a versenyben Erdélyből, Vajdaságból és Felvidékről érkezett diákok is. Iskolánkat a 2. osztályos Bohák Boglárka, az 5. osztályos Bohák Enikő és a 6. osztályos Holubiczky Richard képviselte.
A tanulók 3 korcsoportba voltak besorolva. Boglárka az 1. és 2. osztályosok korcsoportjában versenyzett, és szerezte meg az 1. helyet.
A legnépesebb, legtöbb évfolyamot magában foglaló korcsoportban az alapiskolák felső tagozatosai és a középiskolások voltak besorolva. Ebben a korcsoportban szerepelt Enikő és Ricsi is. Enikő a 2. helyet szerezte meg, Ricsi pedig a sikeres versmondásért vehetett át oklevelet.
Mindhárom tanulónknak gratulálunk, és a továbbiakban is sok sikert kívánunk!
Két ezüst a galántai területi döntőben
2022. május 3-án rendezték meg a Petőfi-Tompa Országos Seregszemle elnevezésű vers- és prózamondóverseny területi döntőjét Galántán. Iskolánkat a 3. osztályos Domsi Antónia és a hatodikos Holubiczky Richard képviselte. Mindketten – más-más korcsoportban - verssel szerepeltek, és egyaránt ezüstsávos besorolást nyertek.
Mindkettőjüknek szívből gratulálunk, és a további versenyekhez is sok sikert kívánunk!
1. és 4. hely a Szép Magyar Beszéd kassai országos döntőjében
2022. április 21-én került sor Kassán a Szép Magyar Beszéd országos döntőjére. Iskolánkból ketten: Bohák Enikő és Szegedi Attila ötödikes tanulók jutottak a döntőbe.
Már az előző napon, szerdán útnak indultunk Kassára. Ekkor volt az eligazítás és az elszállásolás.
Másnap délelőtt került sor magára a döntőre. A verseny 3 fordulós volt. Először a magukkal hozott szövegeket olvasták fel a versenyzők. Ezt követően az ott kapott, ismeretlen szöveget kellett felolvasniuk. Végül 5 fogalmazási téma közül kellett egyet kiválasztaniuk, és rövid felkészülés után élőszóban, fejből elmondani a fogalmazásukat. A versenyzők egymás alkotásait nem hallhatták. Mindkét tanulónk ugyanazt a témát választotta: Családommal összezárva. Arról kellett mesélniük, hogy az elmúlt két évben a világjárvány miatt hogyan változott meg az ő és családjuk élete. Mindketten kitűnően, de egészen más megközelítésből fejtették ki a témát.
A bírálóbizottság délutáni értékelésen elmondta, hogy a verseny magas színvonalon folyt, és emiatt nem lesz könnyű dolguk a sorrend felállításában.
Az eredményhirdetésre pénteken, ünnepélyes keretek között került sor. Végül óriási volt az örömünk: Szegedi Attila az 1., Bohák Enikő pedig a 4. helyezést érte el.
Tanulóinkat ezután még egy rövid városnézés várta.
Mindkettőjüknek gratulálunk, és hasonlóan kimagasló, további sikereket kívánunk a jövőben is!
Beiratkozás a 2022/2023-as tanévre
A nagymagyari Alapiskola igazgatósága értesíti a kedves Szülőket, hogy a beiratkozás iskolánk első és ötödik évfolyamába 2022. április 1. és április 30. között elektronikus úton lehetséges, illetve személyesen 2022. április 4-én és április 5-én az iskola épületében. A beiratkozáshoz szükséges a szülő személyi igazolványa és a gyermek születési bizonyítványa.
A beiratkozás időpontjai:
2022. április 4., hétfő 15:00 órától 18:00 óráig,
2022. április 5., kedd 15:00 órától 18:00 óráig.
Az elektronikus úton történő beiratkozáshoz kattintsanak ide:
Azokat a gyermekeket, akik 2022. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket, kötelező beíratni az alapiskola első évfolyamába, függetlenül attól, hogy a gyermek iskolaérett-e. A 2021/2022-es tanévre halasztást kapott gyermeket is újra be kell íratni a 2022/2023-as tanévre.
Sok szeretettel várjuk a jövendőbeli elsősöket és szüleiket!
Két arany és 3 ezüst a Petőfi-Tompa vers- és prózamondóversenyen
2022. április 8-án tartották meg Gellén a Petőfi-Tompa országos Seregszemle vers és prózamondóink járási fordulóját. Iskolánkat 5 tanuló képviselte. Domsi Antónia harmadikos, Bohák Enikő és Szegedi Attila ötödikes és Holubiczky Richard hatodikos tanulók a helyszínen élőben szerepeltek. Bohák Boglárka második osztályos tanuló betegség miatt nem tudott személyesen részt venni a versenyen, de a zsűri hozzájárult, hogy videón keresztül mondhassa el a versét.
Domsi Antónia és Holubiczky Richard aranysávos, a többi tanulónk pedig ezüstsávos besorolást nyert.
Minden tanulónknak gratulálunk! A továbbjutó aranysávosainknak sok sikert kívánunk a galántai kerületi fordulón!
Kettős győzelem a Szép Magyar Beszéd járási fordulójában
2022. március 14-én, 1 nappal nemzeti ünnepünk előtt került sor Dunaszerdahelyen a Szép Magyar Beszéd járási fordulójára. Iskolánkat két ötödikes tanuló: Bohák Enikő és Szegedi Attila képviselte. Szegedi Attila a 2., Bohák Enikő pedig az 1. helyen végzett, így mindketten továbbjutottak a kerületi döntőbe.
Mindkettőjüknek gratulálunk, a kerületi döntőhöz pedig sok sikert kívánunk!
Egy doboz szeretet
Évek óta megrendezik tájainkon is Nyilas Misi karácsonya névvel a szegény sorsú gyerekek megsegítésére indított gyűjtést. A cipősdobozba csomagolt ajándékokat (könyv, játék, édesség, tisztálkodáshoz használt eszközök) idén gömöri és kárpátaljai rászoruló gyermekeknek szánták az ajándékozók és a szervezők.
Iskolánk is bekapcsolódott a gyűjtésbe. Összesen 75 csomagot gyűlt össze, és több zsáknyi használt cipő, amelyeket továbbítottunk a szervezőknek.
Szeretnénk megköszönni minden szülőnek, diáknak, tanárnak,minden jóakaratú embernek, aki adományaival, munkájával, jószándékával ill. bármilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy 75 gyermek karácsonyát szebbé tehessük.
Siker, büszkeség, könyvajánló!
Iskolánk 6 meseíró palántája válogatódott be munkája okán abba a különleges, mesés- mondás könyvbe, melyet Molnár Attila álmodott meg és váltott valóra. Így született "Az aranyló gyermekei" című album igényes kidolgozással, Kertai Zalán festőművész illusztrációival. Ő a magyar történelmi hősök kimagasló és szenvedélyes ábrázolója. Az egész Kárpát - hazából érkeztek az egyéni hangvételű fogalmazások, monda- és mesefeldolgozások, ezért is vagyunk büszkék Molnár Emesére (9. osztály), Illés Attilára (3. osztály), Dávid Damiánra (8.B osztály), Molnár Atillára (7. osztály), valamint Kolláth Dominika (8.B osztály). és Kolláth Viktorra (5. osztály). A könyv csallóközi kezdeményezés, érezzük magunkénak! Az egész Kárpát-medence térségeinek mondakincseit gyűjti egybe, gyereknyelvre lefordítva. Már a karácsonyi piacon.

Második hely a Katedra Irodalomverseny országos döntőjében!
2021. június 11-én volt a Katedra Irodalomverseny országos döntője. Négy tanulónk készült a versenyre, de mivel a döntőben csak háromtagú csapatok szerepelhettek, iskolánkat végül a negyedikes Bohák Enikő ill. az ötödikes Csáder Dóra és Holubiczky Richard képviselték. Csáder Tímea, aki együtt készült a versenyre a többiekkel, elkísérte a csapattagokat, hogy szurkolhasson nekik a döntőben. A verseny szervezője, Tóth Mónika tanárnő felkérte Timit, hogy segítsen neki a feladatlapok kiosztásában ill. összeszedésében. Így ő lett a tanító néni egyik segítője (a segítséget a tanító néni oklevélben köszönt meg Timinek.)
A verseny több fordulóból állt. A téma Csukás István Nyár a szigeten c. ifjúsági regénye volt, ennek alapján kellett változatos feladatokat megoldaniuk a csapatoknak. Iskolánk Vérfarkasok fantázianevű csapata nagy versenyben végül a 2. helyet szerezte meg.
Dóri, Enikő, Ricsi, szívből gratulálunk, Timinek köszönjük az együtt készülést és a segítséget, és a továbbiakban mindnyájuknak hasonlóan sikeres szereplést kívánunk!
14. hely a Katedra Történelemverseny országos döntőjében
Június 4-én került sor a Katedra Történelemverseny országos döntőjére, amelyre iskolánk csapata is bejutott. Az ötödikes Marczel Norbert ill. a hetedikes Csiba Donát és Marczel Péter képviselték iskolánkat. A téma a Zrínyi család története volt a 15. századtól a 18. század elejéig. „Sors bona, nihil aliud!” azaz „Jó szerencse, semmi más!” – volt Zrínyi Miklós jelmondata. Természetesen a versenyen nem csak szerencsére volt szükség. A fiúk hősies küzdelemben a Felvidék legjobb törisei között végül a 14. helyezést érték el.
Megosztott első hely a történelemverseny levelezőfordulójában
Iskolánk idén is bekapcsolódott a Katedra Történelemversenybe. A tavalyi csapat tagjai, a hetedikes Csiba Donát, Kolláth Dominik és Marczel Péter idén a Zrínyi-család történetével ismerkedett. A levelezőverseny 4 fordulóból állt, és Nagymagyar nevű csapatunk megosztott első helyet ért el. Így ott lehetünk a június 4-re tervezett országos döntőben.
Gratulálunk, fiúk, és jó felkészülést kívánunk!
Amiről még nem írtunk - 7. hely az országos döntőben
A 2019/2020-as tanév KATEDRA Történelemversenyének országos döntőjébe bejutott iskolánk csapata is. A csapattagok a most hetedikes Csiba Donát, Kolláth Dominik és Marczel Péter voltak.
A járványhelyzet miatt a döntőre csak ősszel, szeptember 22-én került sor. Dominik a verseny előtt megbetegedett, ezért a döntőben helyette a most kilencedikes Nagy Kristóf vett részt. A fiúk az ország legjobbjai között a 7. helyet szerezték meg.
Gratulálunk, fiúk!


































