Főmenü:
Az ŐSI TUDÁS 2016 -
Műveltségi Találkozó körzeti döntője Nagymagyaron
2016. április 22-
A kapunyitás 8 órakor volt, folyamatosan érkeztek a vendég diákok és kísérőik. Pozsonytól Tallósig ill. Alistálig több alap-
9:40-
10:10-
11:30-
Röviddel déli 12 után került sor a rovásírásos emléktábla felavatására az iskola udvarán. Előtte Mórocz Szilvia tanárnő egy Sajó Sándor verset tolmácsolt a hallgatóságnak. A táblát, amelybe a rovásjeleket Zsigmond Mihály véste bele, Dudás Tímea igazgatónő és Z. Urbán Aladár közösen leplezték le Csicsay Ottó polgármester jelenlétében. Bohák Csaba igazgatóhelyettes rövid beszédében kiemelte és példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amelynek következtében ez a rendezvény megvalósult, és a rovásírásos tábla elkészült. A tábla egyik oldalán az iskolánk neve áll rövidítve, a másik oldalon egy idézet József Attilától: „adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak...“.
A táblaavatás után iskolánk diákjai jelképesen egy facsemetét ültettek nem messze a táblától. Előtte még Dudás Tímea igazgatónő beszélt a fáról, amely a jövendő életet jelképezi, és az életfáról, iskolánk jelképéről. Majd Mórocz Szilvia és Ürge Judit tanárnők József Attila: Kertész leszek c. versét megzenésítve adták elő.
A vendégek ezután falunk nevezetességeit tekinthették meg Kiss Ferenc volt polgármester és Pőcz Ibolya, a Nagymagyari Kulturális Közösség elnökének a vezetésével. A séta a helyi katolikus templomban ért véget, ahol Naszvadi Sándor esperes mutatta be a templomot.
A falu-
Fél 3 után következett az eredményhirdetés. Minden korosztályból az első 5 helyezett juthatott tovább a május 6-
Iskolánkat 4-
A rendezvényen minden vetélkedő és felkészítő jelképes ajándékot valamint emléklapot kapott. A dobogós helyezést elérők ezen felül még jutalomkönyvekkel lettek gazdagabbak.
Az ŐSI TUDÁS 2016 -
Köszönet mindazoknak, akik nélkül a vetélkedő nem jöhetett volna létre. Támogatóink voltak:
Nagymagyar község önkormányzata
Csenke község önkormányzata
Olgya község önkormányzata
Nagymagyari Kulturális Közösség
Úszori pékség
MINI TINI tánccsoport
Dávid Csilla
Kiss Ferenc
Kovács László
Naszvadi Sándor
Pőcz Ibolya
Pőcz József
Pőcz Katalin
Pőcz Pál és Szilvia
Rajcsányi Patrik
Sill Zsuzsa
Stercel Olivér
Varga Csaba